Nemzetközi foci

Az őrület határán: Neymar az MU-ba igazol

Nehéz követni, hogy áll éppen a brazil sorsa.

„Sohavégetnemérős”

Úgy tűnik, amíg nem történik hivatalos bejelentés Neymar maradásával vagy átigazolásával kapcsolatban, addig szinte minden napra jut egy pletyka a PSG-sztár jövőjéről. A napokban a brazil támadó ügynöke, Pini Zahavi ugyan azt nyilatkozta, hogy Neymar biztosan marad a következő szezonban a francia csapatnál, de a szenzációhajhászattal finoman szólva is közeli viszonyt ápoló spanyol Don Balón ezúttal azt írja, a PSG megegyezett az exbarcás támadóról a Manchester Uniteddel, amely 400 millió eurót hajlandó adni érte.

A kétes hátterű Don Balón úgy tudja, Neymar csábítónak találja a Premier League-et és ki akarja próbálni magát a sokak által a világ legjobbjának tartott angol bajnokságban. Ezzel valamelyest egybecsenghet, hogy a már sokkal inkább hitelesnek tartott Sky Sports azt írja, a Manchester United a nyáron őrült költekezésekbe kezdhet az átigazolási piacon.

José Mourinhóék már a jelenlegi szezonra is több mint háromszázmillió eurót költöttek, a váratlan Bajnokok Ligája-búcsú miatt azonban elképzelhető, hogy ennél is több pénzt áldozhat erősítésekre az angol csapat.

A végére pedig – csak hogy még tovább keverje azt a bizonyost a Don Balón – ejtsünk néhány szót a Real Madridról is, amellyel kapcsolatban szintén rengetegszer szóba hozták Neymart. A spanyol pletykalap azt is „tudni véli”, hogy a PSG a kétszázmillió euró mellé még Toni Kroost is kérné a királyi gárdától a brazil gólzsákért.

És hol van még az átigazolási időszak…

Vajon mi lesz Neymar sorsa? Fotó: AFP / FRANCK FIFE
Olvasói sztorik