Nemzetközi foci

A Barcelona megegyezett Gündogannal, de inkább Arda Turan érkezett

Három éve már az orvosin is átesett a középpályás, de Luis Enrique más mellett tette le a voksát.

Nagyon közel állt ahhoz 2015-ben Ilkay Gündogan, hogy a Barcelona játékosa legyen. A Mundo Deportivo azt írja, hogy az abban az időben a Borussia Dortmundban játszó középpályás már mindenben megegyezett a katalán csapattal, sőt az orvosi vizsgálatokon is átesett, ám az utolsó pillanatban Luis Enrique vezetőedző keresztülhúzta az üzletet.

Összeverték a City-táborban ünneplő Liverpool-szurkolót – VIDEÓ
Azt gondolhatta, a családi szektorban nem lesz baj. Lett.

Méghozzá azért, mert a spanyol tréner inkább az Atlético Madridban remek formát mutató Arda Turan leigazolása mellett döntött – ami így utólag kijelenthető, nem mondható jó választásnak, hiszen a török támadó középpályás nem tett le sok mindent az asztalra, azóta pedig az Istanbul Basaksehirben rúgja a bőrt.

A német válogatott játékos végül 2016 nyarán Dortmundból a Manchester Cityhez tette át a székhelyét, ő volt Pep Guardiola első igazolása az angol csapatnál.

címlapfotó: Andreas Gebert/dpa/AFP

Majdnem Barcelonába került Dortmundból Gündogan. Fotó: Mehmet Kaman / Anadolu Agency / AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik