Nemzetközi foci

Idén nyáron biztosan felbomlik a BBC

Új időszámítás kezdődik a Real Madridnál.

A Diario AS cikke szerint egyre több jel utal arra, hogy Gareth Bale idén nyáron távozik a Real Madrid csapatától.

A címvédő 3-0-ra győzött a Juventus otthonában a Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén, amely a walesi csatár madridi karrierjében is mérföldkő: 2013-as érkezése óta ez volt az első BL-meccs, amelyen nem lépett pályára, holott egészséges.

A keddi mérkőzést a kispadon kezdte, de végig kellett néznie, ahogyan társai közül Lucas Vázquez, Marco Asensio és Mateo Kovacic is pályára lép, rá viszont ezúttal nem számított Zinédine Zidane vezetőedző.

A televíziós közvetítésben jól látszott, hogy amikor Cristiano Ronaldo ollózós gólja után szinte felrobbant az örömtől a Real kispadja, Bale üveges szemekkel ült tovább…

A támadójátékos a Paris Saint-Germain elleni párharc során előbb 22, majd 14 percet kapott. Zidane-nak állítólag nagyon nem tetszett, hogy Bale volt az egyedüli, aki ‒ Sergio Ramos csapatkapitány figyelmeztetése ellenére ‒ nem sétált ki a szurkolók elé a madridi meccs után, hanem a lefújás pillanatában az öltözőbe sietett.

A francia szakvezető mostanság inkább a bajnoki mérkőzéseken számít a walesire, akinek viszont ez kevés. Tavaly nyáron Zidane nem ellenezte Bale eladásának ötletét, hogy helyet csináljon Kylian Mbappé számára.

A BL-meccseket mostanság a kispadról figyeli – fotó: Patricio Realpe/ChakanaNews/NurPhoto)

Bale akkor még úgy döntött, Madridban marad a Manchester United érdeklődése ellenére, de a két ember viszonya fokozatosan romlott a mostani szezonban.

A torinói meccs után Zidane közölte, továbbra is számít Gareth Bale-re, például vasárnap az Atlético Madrid elleni rangadón is. A lap szerint viszont bármi is történik az idény hátralévő részében, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a játékos nyáron távozik, hiszen Florentino Pérez klubelnök a csapat jelentős átalakítását tervezi.

nyitókép: BURAK AKBULUT / ANADOLU AGENCY

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik