Nemzetközi foci

Tottenham-sztár lehet a Barca nyári bombaigazolása

Új lehetőségekről ír a spanyol sajtó.

A Tottenham együttesének ebben az évadban már jó néhány kemény ütközetet kellett túlélnie, illetve megnyernie, ám előfordulhat, hogy a Christian Eriksennel való tárgyalásokban alulmarad. A dán támadó ugyanis továbbra sem hosszabbította meg a 2020 nyarán lejáró szerződését, noha az angol klub vezérkara erősen szorgalmazza az újabb megállapodást. A nemzetközi sajtó szerint elképzelhető, hogy ez megnyithatja a kaput az érdeklődőknek.

A Barcelona már a januári transzferidőszakban kiszemelte magának Eriksent, akkor azonban Philippe Coutinhóra esett a „választás.”A katalánok azonban továbbra is kitartanának mellette, abban bízva, hogy nem lesz előrelépés a londoni szerződéshosszabbítás ügyében.

Eriksen piaci értékét jelenleg 70 millió euróra teszi a Transfermarkt, ismerve a klub lehetőségeit, ez az összeg abszolúte nem jelentene problémát a LaLiga éllovasának. A katalán Sport című lap szerint az FCB továbbra is élénk érdeklődést mutat a 26 éves középpályás iránt, aki 2013-ban az Ajaxból igazolt a ‘Spursbe. Az újság kiemeli Eriksen korábbi nyilatkozatát, mely szerint “a Barcelona a világ egyik legnagyobb klubja, nem hiszem, hogy akad olyan futballista, aki képes lenne nemet mondani a hívására”.

Címlapkép: AFP/IAN KINGTON

Olvasói sztorik