Nemzetközi foci

Robben közel állt ahhoz, hogy az MU-ba igazoljon

2004-ben közel állt a Unitedhez, de végül a Chelsea-be igazolt.

Érdekes sztorit osztott meg a holland világsztár, Arjen Robben pályafutása korai szakaszáról az angol FourFourTwo-nak adott interjújában. A villámgyors szélső 2004-ben a PSV-től a Chelsea-hez tette át a székhelyét, pedig sokáig úgy tűnt, hogy a Manchester Unitedben folytatja pályafutását, már tárgyalt is Sir Alex Fergusonnal.

Reszkess, Roma! A Barca gálára készül ezzel a kezdővel
Ezt a tizenegyet küldheti pályára Valverde a BL-ben.

Nagyon jót beszélgettem Sir Alex Ferguson menedzserrel Manchesterben egy közös ebéd alkalmával, szó esett a fociról és az élet egyéb dolgairól is. Körbenéztem a csapat edzőpályáin is, mindent nagyon jónak találtam. De miután visszatértem a PSV-hez semmi nem történt, nem vette fel velem a kapcsolatot az MU, időközben pedig a klubom a Chelsea-vel is elkezdett tárgyalni. Vagy esetleg a londoniak több pénzt ajánlhattak a PSV-nek? Nem tudom. Beszéltem a Chelsea-vel és tetszett a terv, amit felvázoltak. Volt egy találkozónk és minden nagyon gyorsan ment. Ha az MU tett volna egy ajánlatot, miután náluk jártam, elfogadtam volna, de nem így történt. Nem bántam meg.

A holland sztár végül két bajnoki címet, két angol Ligakupát, egy angol FA Kupát és két angol Szuperkupát nyert a londoniakkal.

címlapfotó: AFP /EMMANUEL DUNAND

Robben sikeres időszakot töltött a Chelsea-ben AFP /LEON NEAL / AFP PHOTO / LEON NEAL
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik