Nemzetközi foci

Gond van Messivel, Valverde nyugtalan

A Barcelona komoly "árat" fizethet, mert a spanyolok 6-1-re lemosták az argentinokat.

Lionel Messit feltehetően jócskán megviselte, hogy az argentin válogatott 6-1-re kikapott Spanyolországtól és ezt már Ernesto Valverde, a Barcelona vezetőedzője is tisztán látja. A spanyol szakember úgy véli, hogy a soron következő Sevilla elleni bajnokira kiálló csapat összeállításánál Messi jelenlegi állapotát mindenképpen mérlegelni kell.

Egyelőre kérdéses, hogy a katalánok ikonja vajon pályára lép szombaton, főként azért is, mert pár nap múlva a Roma ellen ütköznek meg a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Valverde a meccs előtti sajtótájékoztatón vázolta a fejleményeket:

Még várunk a végső döntéssel. Figyelni fogunk rá, ahogy azt a válogatottnál is tették. Természetesen ez a három pont is rendkívül fontos, de a keddi és szerdai találkozók vannak igazán bevésve a naptárunkba. Ezek kicsit több figyelmet igényelnek, kulcsmérkőzések lehetnek. Szeretnénk szombaton nyerni, ez talán egy kis lökést adhat a továbbiakra nézve.”

Címlapkép: Xavier Bonilla / SpainDPPI / DPPI

Olvasói sztorik