Nemzetközi foci

Nagyon belehúz a Real Madrid: galaktikusok sora érkezhet nyáron

Négy kulcsposzton erősítenek a fővárosiak: ők a jelöltek.

A Real Madridnál továbbra is bíznak abban, hogy a gyengébb bajnoki szereplés dacára a Bajnokok Ligájában sikerül csúcsra érniük Ronaldóéknak. Ezzel párhuzamosan az As megjegyzi: a következő szezonra négy kulcsposzton mindenképpen erősítenie kell a fővárosiaknak.

A lap úgy tudja: a „királyi gárda” új jobbszélsőt, középső középpályást, szélsőtámadót és „kilencest” is keres.

  • A védelem megerősítése

A lap szerint a madridiak a Real Sociedad 22 éves spanyolját nézték ki. Alvaro Odriozola kivásárlási ára 40 millió euró, klubjában pedig kirobbanthatatlan a kezdőből. Ő lehet a Real új jobbszélsője.

  • Ki stabilizlálja a középpályát?

Marcos Llorente jövője egyelőre csak lóg a levegőben… A 23 éves középpályást kissé elfelejtették Madridban, a 2017-2018-as szezonban tíz bajnoki mérkőzésen csupán 419 perc jutott neki. Az As úgy tudja, ha Llorente a távozás mellett dönt, a Realnak három jelöltje is a van posztra Weigl (Borussia Dortmund), Emre Can (Liverpool), illetve Leandro Paredes (Zenit) személyében. Az As szerint ugyanakkor nem kizárt, ha Llorente marad, az új szezonban nagy szerep juthat neki Madridban…

  • Ki lesz az új kilences?

Az As kiemeli: a Real Madrid elsőszámú nyári célpontja nem más, mint Robert Lewanowski. A lap hangsúlyozza: egyrészt a lengyel játékos is nyitott a váltásra, illetve mivel a madridiak már egyezségre jutottak a csatár lengyel képviselőjével, Pini Zahavival, ezért a transzfernek igenis van realitása. Kérdés persze, ehhez mit szólnak a Bayern Münchennél…

Ha Lewandowskit nem sikerülne megszerezni, a madridiak B-terve nem más, mint a lipcseiek támadója, Timo Werner.

A lengyel lesz a következő galaktikus? Fotó: AFP
  • Új szélső: nagy a tolongás

Mivel Gareth Bale lehetséges távozása régóta napirendben szerepel, ezért a lap szerint a Real szinte biztos, hogy nyáron új szélsőtámadóval erősít. Kérdés, hogy a Mohamed Szalah, Neymar, Eden Hazard trióból ki költözik Madridba…

címlapkép: JAVIER SORIANO / AFP

Olvasói sztorik