Nemzetközi foci

A vereség után buliztak az orosz válogatott játékosok, büntetett a szövetség

Videó is készült róluk.

A nyári világbajnokságra házigazdaként készülő orosz válogatott két játékosa, Roman Nojstedter (Neustädter) és Konsztantyin Raus (Rausch) egy moszkvai diszkóban szórakozott a braziloktól elszenvedett 3-0-s vereség után, péntek este, ezért pénzbüntetést kaptak – írja az MTI.

Az orosz szövetség szombati közleménye csupán a szankció tényét rögzítette, annak mértéke nem derült ki. Mint írták, viselkedésükkel megsértették a szabályokat, és a nemzeti csapat megítélésének is ártottak.

Sajtóhírek szerint a játékosok éjfél után a barátaikkal mentek be egy belvárosi szórakozóhelyre, majd a világhálón megjelent egy videófelvétel, amelyen látható, ahogyan elhagyják a diszkót.

Mindkét futballista német származású, de az egykori Szovjetunió területén született. A Fenerbahce hátvédje, Nojstedter 2016-ban, a Dinamo Moszkva védője, Raus pedig egy évvel korábban kapta meg az orosz állampolgárságot.

Simán verték a brazilok az oroszokat Fotó: Vlagyimir Pesnya/Szputnyik/AFP

A közleményben megszólaltak a játékosok is, akik elmondták, a barátaikkal vacsoráztak egy moszkvai étteremben, de mivel a szabályzat értelmében éjfél után már tartózkodhattak volna nyilvános helyen, elnézést kértek, és elfogadták a bírságot. Hozzátették, a jövőben mindent megtesznek, hogy ilyen hibát ne kövessenek el.

Oroszország Szaúd-Arábiával, Egyiptommal és Uruguayjal szerepel azonos csoportban a nyári világbajnokságon.

A címlapfotó illusztráció, fotó: Bryan Steffy/Getty Images for PGD Global/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.