Nemzetközi foci

Harry Kane lehet az átigazolási szezon MVP-je

Egy biztos, nem okozna pénzügyi gondokat.

A CIES Football Observatory érdekes adatokat hozott nyilvánosságra, egyfajta bemelegítésnek a transzferidőszak előtt. Legfrissebb heti kutatásukban azt vizsgálták, hogy az öt európai topliga ötven játékosa mekkora profitot „hozna” együttesének, amennyiben a nyáron klubváltásra kerülne sor.

A felmérés szerint a Tottenham sztárja, Harry Kane eladása tűnne a legjobb befektetésnek, ráadásul, mivel gyakorlatilag saját nevelés, így a profit is száz százalékos lehet. Csak úgy, mint Lionel Messi esetében aki – a becslések alapján – csupán néhány millióval ér kevesebbet az angol csatárnál.

Már egymillión követik az „új Messit”
Mindössze tizennégy éves a Barcelona kis zsenije.

A rangsorban, a szintén spursös Dele Alli következik. Nála egy kicsit másképp’ történik a számolás, hiszen őt 2015-ben ötmillió fontért hozták el az MK Dons együttesétől. Az Atlético Madrid sem búslakodhatna Antoine Griezmann eladása miatt, legalábbis, ha az érte érkező pénzt vizsgáljuk. A “matracosok” négy éve 24 millióért szerezték meg a francia támadót, ám most akár 144 millióért kelhet el. Számoljunk csak utána, nem kevés többletről van szó.

A Juventus sem járna rosszul ha Paulo Dybala játékjogával üzletelnének, rajta kicsivel több, mint százmilliót kaszálhatna az olasz bajnok.  Az első liverpooli idényében máris szenzációsan játszó Mohamed Szalah távozása is egyre biztosabbnak tűnik, ha révbe ér az üzlet, akkor az angol klub is háromjegyű összeget jegyezhetne az egyiptomi gólgyároson.

Kicsit mélyebbre ásva a listán, de még mindig a top 10-ben maradva találhatunk még néhány akadémiai nevelést, például Marcus Rashford vagy Lorenzo Insigne, az ők távozása is jó bevétel lenne mind a Unitednek, mind a Napolinak. Azonban ez igaz azokra is, akik már eleve ingyen érkeztek a mostani klubjukhoz, ilyen például Robert Lewandowski, aki a hírek szerint már csak egy karnyújtásnyira van Madridtól (vagy Manchestertől?).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.