Nemzetközi foci

José Mourinho a lemondásáról nyilatkozott – VIDEÓ

A legjobb védekezés a támadás.

José Mourinho kijelentette, a keddi Bajnokok Ligája-búcsú ellenére nem mond le a Manchester United menedzseri posztjáról.

„Nem fogok elmenekülni, nem fogok eltűnni, és nem fogok sírni csak azért, mert hallottam néhány füttyszót” ‒ közölte pénteki sajtótájékoztatóján a portugál szakvezető.

Hozzátette, a következő mérkőzésen ő lesz az első, aki kisétál az öltözőfolyosóról, mert tiszteli a drukkereket és nem félek tőlük.

A Manchester United a gól nélküli első mérkőzés után kedden, hazai pályán 2-1-re kikapott a Sevillától a BL nyolcaddöntőjében.

Mourinho hangsúlyozta, mindenben egyetértenek a klub tulajdonosaival, például abban is, hogy időre és további igazolásokra van szükségük.

Bár kijelentette, hogy nem fél a felelősségvállalástól, 12 perces monológjában mégis sokat beszélt a múltról, az érkezése előtti időszakról.

Kinyomtatott jegyzetei és statisztikái segítségével először rávilágított, hogy a csapat az elmúlt hét évben négy különböző edzővel próbálkozott, de egyszer nem is jutott ki az európai kupaporondra, kétszer a Bajnokok Ligája csoportkörében búcsúzott, és a negyeddöntőnél tovább máskor sem jutott. A Premier League legutóbbi négy idényében sorrendben hetedik, negyedik, ötödik és hatodik lett az együttes.

Beszéde során a tréner többször hangsúlyozta, ilyen örökséget vett át, amikor az előző szezon előtt Manchesterbe érkezett, és ezt a szót használta akkor is, amikor a bajnokság tabelláját fölényesen vezető Manchester Cityt említette.

„Nicolas Otamendi, Kevin De Bruyne, Fernandinho, David Silva, Raheem Sterling és Sergio Agüero is örökség. Ők a múltból származnak, nem az elmúlt két évből” ‒ magyarázta Mourinho, aki ezzel nyilvánvalóan nagy riválisa, Josep Guardiola érdemeit igyekezett csökkenteni.

Az Európa Ligát tavaly tavasszal megnyerő Manchester United legközelebb szombaton lép pályára, amikor a Brighton együttesét fogadja az FA Kupa negyeddöntőjében.

címlapfotó: OLI SCARFF / AFP

Olvasói sztorik