Nemzetközi foci

A Milan ezzel a két bombaigazolással erősítene nyáron

Jelentős változáson eshet át a milánóiak kerete.

A tavaly nyári átigazolási szezonban több mint egy kezdőcsapatnyi új játékost igazolt az AC Milan, a nagy erősítések azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és csak az utóbbi hetek remek formájának köszönhetően lett reális célkitűzés az első hat hely elérése.

Megvan a Bundesliga új lepkekirálya – VIDEÓ
Ez a baki Müller rémálmaiban köszön majd vissza.

A calciomercato.com szerint ezért a következő átigazolási időszakban újfent nagy költekezésekbe foghat az olasz együttes, a lap úgy tudja, a két legfőbb kiszemelt a Bayern München két középpályása, Arturo Vidal és Renato Sanches.

Vidal számára nem lenne ismeretlen a Serie A, hiszen négy évet lehúzott korábban a Juventusnál, jelenlegi piaci értékét harmincötmillió euróra becsüli a Transfermarkt. Sanches jelenleg a Premier League-ben szereplő Swansea-nél szerepel kölcsönben, de ott nem sikerült bebizonyítania, miért választották 2016-ban az év legjobb 21 éven aluli európai játékosának.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.