Olaszországban, Lengyelországban, vagy Portugáliában lehet az európai válogatottak számára először kiírt Nemzetek Ligája négyes döntője.
Az európai szövetség (UEFA) pénteki közlése szerint a határidőig ez a három ország jelentkezett házigazdának, augusztus 31-ig nyújthatják be hivatalos pályázatukat, amelyek közül az UEFA decemberben hirdet győztest.
A négyosztályos sorozat végső küzdelmére jövő júniusban kerül sor az élvonal háromcsapatos csoportjainak győztesével. A két elődöntőt június 5-én és 6-án rendezik, a finálé pedig június 9-én.
Érdekesség, hogy a három jelentkező a legmagasabb osztály 2. csoportjának három tagja, azaz egyikük mindenképpen résztvevője lesz a négyes döntőnek.
![Ronaldo hazai pályán lehet aranyérmes 1](http://rangado.24.hu/app/uploads/sites/23/dozer/201803/cikk/331622_075_palma_portugal171010_npp9j-800x525.jpg)
A magyarok a harmadosztályban szerepelnek majd a görög, a finn és az észt válogatott társaságában idén ősszel. A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet lehet megszerezni, illetve az alsóbb osztályokban a csoportgyőztesek feljutnak, míg a felsőbb osztályokban a csoportutolsók kiesnek.