Nemzetközi foci

LaLiga: kiderült, miért nem játszik Messi

Valóban személyes okok állnak a háttérben.

A listavezető FC Barcelona nem számíthat Lionel Messi játékára szombat este a Málaga elleni idegenbeli mérkőzésen a spanyol bajnokság 28. fordulójában.

Ezt olvastad már?
Lionel Messi kimaradt a Barca-meccskeretből – hivatalos

A katalán klub közleménye szerint az ötszörös aranylabdás argentin támadó személyes okok miatt az utolsó percben döntött úgy, hogy nem utazik el a csapattal. Helyét a keretben a kolumbiai válogatott középhátvéd, Yerry Mina veszi át.

A beszámoló nem tért ki részletesen az okokra, ám a 30 éves Messi döntése valószínűleg összefüggésben van azzal, hogy feleségével, Antonella Roncuzzóval erre az időszakra várják harmadik gyermekük, Ciro születését.

A mostani idényben ez a negyedik alkalom, amikor az argentin csatár nem szerepel a Barcelona keretében: eddig három király Kupa-meccset hagyott ki, vagyis ez az első bajnoki, amelyen nem játszik.

Szombat este nélkülözniük kell argentin klasszisukat a katalánoknak Fotó: Desiree Martin/AFP

A Barcelona – amely 20.45-kor lép pályára a sereghajtó Málaga otthonában ‒ előnye 27 fordulót követően nyolc pont az Atlético Madrid és 15 a címvédő Real Madrid előtt.

A Barcelona kerete: Ter Stegen, Cillessen; Pique, Rakitic, Busquets, L. Suárez, Dembélé, Coutinho, Paulinho, Alcacer, Jordi Alba, Digne, Sergi Roberto, André Gomes, Vidal, Umtiti, Yerry Mina, Vermaelen.

Sérültek: Nelson Semedo, Denis Suárez, Andrés Iniesta.

Olvasói sztorik