Nemzetközi foci

EL: az Arsenal és az Atlético Madrid is nagy lépést tett a negyeddöntő felé

Tippmixgyilkos meccsek is születtek az Európa Liga-nyolcaddöntőben.

Csütörtök este kezdetét vette az Európa Liga nyolcaddöntős szakasza, 19 órától négy találkozó odavágóját rendezték meg – később, 21 óra után öt perccel további négy összecsapás veszi kezdetét.

A legjobb tizenhat között egyértelműen az AC Milan és az Arsenal párharcát követte fokozott figyelem. A két csapat ellentétes formában várta a milánói találkozót, Gennaro Gattuso legénysége tizenhárom tétmeccs óta volt veretlen, míg az angolok az előző hat fellépésükből ötöt elveszítettek.

Meglepte az Arsenal a Milant Fotó: MARCO BERTORELLO / AFP

Ezt figyelembe véve meglepetés volt, hogy negyvenöt perc játék után már 2-0-ra vezetett az Arsenal, de a játék képe alapján ezen egyáltalán nem csodálkozhattunk. Arséne Wenger játékosai sokkal több helyzetet alakítottak ki, ezek közül Mhitarjan és Ramsey is kihasznált egyet. A Milan közel járt ahhoz, hogy tizenegyest rúghasson, ám Calhanoglu túl becsületes volt – ezt az esetet itt nézheted meg. A második félidőben Bonaventura állt legközelebb a szépítéshez, de a túl oldalon Welbeck is centikre volt a harmadiktól – újabb gól azonban nem esett.

Magabiztos előnyhöz jutott hazai pályán az Atlético Madrid, amely Saúl Niguez bombagólja révén a 22. percben szerzett vezetést – a remek találatot ide kattintva tekintheted meg. A „matracosok” a második játékrészben még kétszer bevették Guilherme kapuját, Diego Costa és Koke örvendeztette meg a hazai drukkereket.

Gól nélküli első félidőt követően beindultak az események Dortmundban, igaz nem azon az oldalon estek a gólok, ahol a legtöbben várták volna. A Salzburg a második játékrész elején hét perc alatt kétszer is mattolta a németeket, innen pedig nem tudtak felállni Reusék, Schürrle találata csak a szépítéshez volt elég.

Név szerint:
Öt világsztárját küldheti el a PSG
Mourinho nem izél:
Három Barcelona-sztár leigazolását tervezi az MU
Felfele bukik?
Di Mariát már a lelátóról figyelte a kérője
Griezmannék nagy lépést tettek a negyeddöntő felé Fotó: JAVIER SORIANO / AFP

Európa Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések

AC Milan (olasz)–Arsenal (angol) 0-2 (0-2)

Gólszerzők: Mhitarjan (15.), Ramsey (45+4.)


Borussia Dortmund (német)–Red Bull Salzburg (osztrák) 1-2
(0-0)

Gólszerzők: Schürrle (62.), illetve Berisha (49., 56., az elsőt tizenegyesből)

Atlético Madrid (spanyol)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 3-0 (1-0)

Gólszerzők: Saúl Niguez (22.), Diego Costa (47.), Koke (90.)

CSZKA Moszkva (orosz)–Olympique Lyon (francia) 0-1 (0-0)

Gólszerző: Marcelo (68.)

Később kezdődik:

21.05: Olympique Marseille (francia)–Athletic Bilbao (spanyol)

21.05: RB Leipzig (német)–Zenit (orosz)

21.05: Lazio (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)

21.05: Sporting CP (portugál)–Viktoria Plzen (cseh)

Olvasói sztorik