Nemzetközi foci bajnokok ligája

Buffont szinte visszavonultatták, csattanós választ adott az újságíróknak

Utolsó BL-meccsére készül a legenda?

A Bajnokok Ligája újabb nyolcaddöntőire kerül sor szerda este: a Tottenham Hotspur otthonába a Juventus látogat, a felek az első mérkőzésen 2-2-es döntetlennel zártak. A torinóiak 40 éves legendája, Gianluigi Buffon szerződése szezon végén lejár a klubnál, egyelőre nem tudni, folytatja-e a karrierjét.

A hálóőr fejében ugyanakkor meg sem fordult, hogy utolsó BL-mérkőzésére készül szerda este – amíg erről nem kérdezték újságírók…

– Ilyesmi ezidáig szembe sem jutott, hiszen optimista ember vagyok. Remélem, hogy számomra és a csapat számára sem ez lesz az utolsó BL-meccsünk a mostani szezonban. Ez most nem megfelelő idő arra, hogy a jövőmről értekezzünk, hiszen roppant fontos mérkőzések várnak ránk – nyilatkozta a kapus.

Harry Kane-től tartanak a torinóiak

– Kane jelen pillanatban a világ három legjobb csatárának egyike, olyan dolgokra képes, amire csak kevesen, sokszor húz váratlant, így nem a legegyszerűbb belőle felkészülni – mondta Buffon.

Kőkemény bírálat!
Párizsban megnevezték a BL-égés bűnbakjait
Bufffon nem az utolsó BL mérkőzésére készül Fotó: uefa.com
Olvasói sztorik