Nemzetközi foci

A Chelsea két világklasszist is lecsaphat a Real kezéről

A londoniak marasztalják Hazard-t, és már Lewandowskit is kinézték.

Továbbra is kérdéses a Chelsea-klasszis, Eden Hazard jövője. Az utóbbi hetekben egyre többet hallani azt a nemzetközi sajtóban, hogy a belga játékos a Real Madridban folytathatja pályafutását, ám eközben természetesen a londoniak vezetősége is azon dolgozik, hogy maradásra bírja egyik legjobbját.

Az átigazolási piacon több mint kétszázmillió font értékre taksált Hazard számára háromszázezer fontos – közel százhétmillió forintos – heti fizetést ajánl a Chelsea a Daily Mail szerint, ám a támadó középpályás továbbra is a Real Madrid ajánlatára vár. Ez azonban egyelőre tovább késhet, hiszen a királyi gárda edzőjének, Zinédine Zidane-nak a jövője is bizonytalan, csak úgy, mint Antonio Conte maradása a Stamford Bridge-en – az esetleges személyi változások pedig befolyásolhatják Hazard döntését.

Magas fizetéssel marasztalják Hazard-t Fotó: Oli SCARFF / AFP

Időközben pedig a Chelsea is bejelentkezett a Bayern München sztárjáért, így a PSG és a Real Madrid után újabb kérője lett Robert Lewandowskinak – írja a Sky Sports.

A következő hetekben valószínűleg még sokat olvashatunk Eden Hazard és a lengyel csatár ügyéről, ám amennyiben a Chelsea maradásra bírja legjobbját és megszerzi Lewandowskit, akkor két ízben is borsot törhet a királyi gárda orra alá.

Mit akarnak még a katalánok?
Angliából igazolna klasszist az FC Barcelona
Brutális pénz:
200 millió eurót fizetne a Serie A-ban játszó klasszisért az MU, és a PSG
Viszlát Wenger?
Ő lenne az Arsenal új edzője
Lewandowskira is hajt a Chelsea Fotó: Thomas Eisenhuth / dpa-Zentralbild / DPA
Olvasói sztorik