Nemzetközi foci

Fejbe dobták az edzőt, elmaradt a rangadó

Újabb botrány Görögországban.

Elmaradt a görög bajnokság vasárnap estére kiírt rangadója, a PAOK‒Olimpiakosz találkozó, mert a vendégek vezetőedzőjét, Óscar Garcíát röviddel a kezdés előtt fejbe dobták.

Ezt olvastad már?
Gulácsiék az év legkönnyebb gólját lőtték, de kikaptak a sereghajtótól – VIDEÓ

Egybehangzó médiainformációk szerint a kispad felé tartó spanyol szakembert egy pénztárgépszalaggal találták el úgy, hogy kórházba is kellett szállítani.

A görög rádió tudósítása szerint a bírók még két órával a tervezett kezdés után sem merészkedtek ki az öltözőből, miután mintegy ötszáz PAOK-szurkoló be akart jutni oda. A rendőrségnek könnygázt és kábító gránátokat kellett bevetnie a dühöngő tömeg ellen.

A PAOK a történtek miatt pénzbírságra és pontlevonásra számíthat.

A hónap elején derült ki, hogy a PAOK-nak kártérítést kell fizetnie két rendőrnek, akiket két évvel ezelőtt a csapat szurkolói sebesítettek meg ‒ Molotov-koktéllal találták el őket ‒ az Olimpiakosz ellni kupamérkőzésen.

Eltalálták a vendégek vezetőedzőjét, ezért elmaradt a meccs Fotó: SAKIS MITROLIDIS / AFP

Hogy az ellenfélnek sem szentek drukkolnak, bizonyítja, hogy az Olimpiakoszt pontlevonásra, két zárt kapus mérkőzésre és pénzbüntetésre ítélték ugyancsak februárban, mivel az AEK Athén elleni meccsen több száz drukker összeverekedett a rendőrökkel, illetve pirotechnikai eszközöket dobált a pályára.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik