Nemzetközi foci

Madridból elemzik a Barcelona „hullámvölgyét”

Pedig a katalánok 14 ponttal állnak a Real előtt a tabellán.

A madridi Marca című lap összeszedte azokat az okokat, amiken keresztül látszik, hogy a Barcelona az utóbbi hetekben egy kisebb hullámvölgybe került a szezon korábbi szakaszához képest. Ez azért érdekes, mert a listavezető Barca jelenleg 14 ponttal előzi meg a harmadik Realt… Azért nézzük, mi a „gond” a katalánoknál a Marca szerint, az Eurobarca fordításában.

1. A támadójáték kevésbé veszélyes

2018-ban két alkalommal sem sikerült bevenni az ellenfél hálóját, ami igencsak ritka a Barcelona háza táján ilyen rövid időn belül. Az utóbbi nyolc mérkőzésen mindössze 11 találatot számlál a katalán csapat, ami úgyszintén kevesebb az elvártnál. Ezen kívül Messi egymás után öt meccsen maradt gól nélkül, majd sikerült végre betalálnia a Chelsea-nek.

2. Az új igazolások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket

Ousmane Dembélé nem kapott lehetőséget az elmúlt két mérkőzésen. Philippe Coutinho nem játszhat a BL-ben, de legalább a kupában már betalált. Yerry Mina mindössze 100 percet játszott a csapatban. Paulinho teljesítménye pedig az elmúlt hetekben jelentősen gyengébb színvonalú lett.

3. Sűrű időszakon van túl a csapat

Valverde sztárjai észrevehetően fáradtak és vitathatatlanul túl sok percet játszottak, pedig még csak most jön a szezon java. A kupában való menetelés láthatóan sokat kivett a csapatból.

Fotó: AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.