Nemzetközi foci

Óriási változást hoz a következő átigazolási időszak Angliában

A Premier League-kluboknak elege lett a Coutinho-féle transzferekből, a szövetség lépett.

A SkySports beszámolója szerint előfordulhat, hogy idén nyártól két úgynevezett „Deadline Day”, azaz záró nap lehet az angol átigazolási időszakban. A klubok ugyanis kérték: lehetőleg a bajnoki rajt előtt zárjon be az angol piac, ezzel véget vetve a már szezon közben végrehajtott transzfereknek.

Így reagáltak a tragikus hírre a társak:
Megható sorok: így búcsúznak a barátok, kollégák Lázár Bencétől – FOTÓ

A lap kiemeli: Angliában 2018. június 9-én nyit a piac, ami egészen augusztus 31-éig nyitva is marad, erről határozott a FIFA, azonban a Premier League-klubok kérésének eleget téve a szövetség már augusztus 9-én, két nappal a bajnoki rajt előtt lezárja az átigazolásokat.

A döntés értelmében az angol klubok augusztus 9-éig vehetnek játékosokat, és 31-éig adhatnak el külföldre labdarúgót Fotó: Oli Scarff/AFP

Hozzáteszik, a döntést az indokolja, hogy sok klubot hátrányosan érintenek azok a transzferek, melyek már az elrajtolt bajnokság közben zárulnak le. Példaként hozták fel Alexis Sánchez, Diego Costa, Virgil van Dijk és Philippe Coutinho esetét is – mint ismert, utóbbi játékos például heteket hagyott ki a nyár végén (a hivatalos közlemények szerint sérülés miatt…), mert a levegőben lógott a barcelonai szerződtetése, ami végül csak a téli időszakban zárult le.

Ami kérdéses, hogy a fenti eseteket mennyire vetné vissza az új rendszer: a 9-ei határidő az igazolásokra vonatkozik, a FIFA-ablak viszont nyitva marad, így 31-éig a külföldi csapatok továbbra is igazolhatnak játékosokat az angol kluboktól.

Olvasói sztorik