Nemzetközi foci

Elvették Kalmár legutóbbi gólját

Mégsem a magyar játékos nevéhez fűződik a jubileumi találat.

Honlapunkon is beszámoltunk vasárnap délután arról, hogy Kalmár Zsolt gólja is kellett a DAC Dunaszerdahely Senica elleni idegenbeli győzelméhez. A kilencszeres magyar válogatott középpályás nagy erejű lövése a 66. percben azonban megpattant, így a játékvezető hivatalosan nem neki, hanem Ranko öngóljaként könyvelte el.

Hoppá!
Megvan a megegyezés, ő lesz a Barcelona új igazolása

Ez a találat pedig abból a szempontból is különleges, hogy ez volt a DAC történetének 800. élvonalbeli gólja.

Hivatalosan nem gyarapodott Kalmár góljainak száma Fotó: fcdac.sk

– Én magamnak könyvelem el! Úgy gondolom, hogy ez az én gólom volt. Kapura tartott a labda, és ha a védő nem ér bele, akkor is gól lett volna – nyilatkozta a dunaszerdahelyiek hivatalos oldalán Kalmár Zsolt, majd a következő célokról is beszélt. – Ezután sem fogunk leállni, mivel a személyes célom és a gárda célja is a dobogó és az európai kupaszereplés kivívása. Viszont ez még messze van, így jelenleg a hétvégi meccsre készülünk már, ami nem lesz könnyű, hiszen a nagymihályiak 1:1-es döntetlent játszottak a Slovan ellen. Egy jó együttes lesz az ellenfél, de úgy vélem, hogy odahaza a közönség nagyban segíteni fog nekünk.

A huszonkét éves játékos egyébként a második találatból is oroszlánrészt vállalt, hiszen a kapufáról kifelé pattanó lövését rúgta a hálóba Pacinda.

Olvasói sztorik