Nemzetközi foci

Esélyt ad a fiataloknak Mourinho

A jövőt építik a a Manchester Unitednél.

José Mourinho, a Manchester United menedzsere kijelentette, a klub fiatal játékosai rendszeres lehetőséget kapnak arra, hogy az első csapat tagjai mellett tréningezzenek. Az ígéretes fiatalok közé tartozik Tahith Chong és Angel Gomes, ők követhetik Scott McTominay útját, aki ebben a szezonban már 13 alkalommal játszhatott Mourinho gárdájában. Ki tudja, talán közülük kerül ki a klub következő szupersztárja?

A portugál szakembert arról kérdezték, hogy olyanok, mint Gomes és Chong, akik remekül teljesítenek az utánpótlásban, esélyt kapnak-e arra, hogy előlépjenek az első csapat tagjává – írja a manutdfanatics.hu.

Ezt olvastad már?
Nagy bajban Zidane: vezéráldozattal járt az újabb siker

– Attól függ, mit jelent az előrelépés – mondta Mourinho. – Ha azt, hogy rendszeresen velünk edz, akkor már hosszú ideje előreléptek. Scott McTominay sem a Holdról érkezett hozzánk. Mielőtt az első csapat tagjává vált, nagyon sokat edzett velünk az előző szezonban. Eljött velünk a felkészülési túrára is, majd azt láttuk, hogy Andreas Pereira mindenképp távozik, ezért úgy döntöttünk, hogy nem veszünk újabb játékost, hanem itt van nekünk Scott McTominay, aki készen áll arra, hogy feljebb lépjen.

Angel Gomes is kopogtat az MU ajtaján Fotó: manutdfanatics.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik