Nemzetközi foci

Marco Rossi történelmet írna Dunaszerdahelyen

Túlszárnyalná a korábbi bronzérmet.

Marco Rossi, a szlovák élvonalbeli FC DAC vezetőedzője a molcsapat.hu oldalon megjelent interjúban felidézte, hogy a klub egyszer megnyerte a Csehszlovák Kupát, illetve a csehszlovák, majd a szlovák bajnokságban is volt harmadik.

Ezt olvastad már?
A Real Madrid őrült összeget ajánl az MU klasszisáért

„Mi ezeket az eredményeket szeretnénk túlszárnyalni. Célokat nem úgy tűz ki maga elé az ember, hogy figyelembe veszi az összes negatív tényezőt, hanem úgy, hogy megfogalmazza, mi a maximum. Csak akkor adjuk fel az álmainkat, ha már biztos, hogy nem érhetjük el őket. Most azért dolgozunk, hogy ez a pillanat, ha már elkerülhetetlen, minél később jöjjön el” – nyilatkozta az olasz szakvezető.

A szerdahelyiek a negyedik helyen várják a tavaszi rajtot, és jó esélyük van, hogy a felsőházba kerüljenek.

Az olasz szakember tudja, hogy a játékoskeretében nincs akkora variációs lehetőség, aminek köszönhetően az erősebb csapatokkal eredményesen küzdhet meg a DAC, de bízik benne, hogy – csakúgy, mint a Bp. Honvédnál, ahol az esélyek ellenére bajnoki címet szerzett – kitalálnak valamit, amivel saját maguk felé billenthetik a mérleg nyelvét.

Marco Rossi a szlovák bajnokságban is dobogóra lépne Fotó: www.mtkbudapest.hu

„A Trnava 11 ponttal vezet, őket szerintem nem éri már be senki idén. Úgy gondolom, a Slovan és a Zilina is erősebb kerettel rendelkezik a miénknél, a Trencin pedig hozzánk hasonló játékerőt képvisel. Ezek a realitások, amikből ki kell indulnunk. Elszántak és optimisták vagyunk, de nem csaphatjuk be magunkat: borzasztó nehéz dolgunk lesz, ha a felsőház élmezőnyében akarunk végezni, hiszen azok a csapatok, amelyekkel harcban állunk, jóval többet tudnak a felnőtt csapatukba invesztálni, mint mi” ‒ tette hozzá Rossi.

A kispestiek korábbi sikeredzője kijelentette, együtteséből nagyon hiányzik egy kiegyensúlyozottan termelő középcsatár, mert a téli felkészülési meccsek alapján úgy néz ki, a szezon második felében is lesznek gondjaik a gólszerzéssel.

Olvasói sztorik