Nemzetközi foci

Két hete igazolt az MU-hoz, de Alexis Sánchez már felállított két klubrekordot

Még Neymart is felülmúlta a chilei.

A Manchester United bejelentette, hogy Alexis Sánchez új mezeladási és közösségi média interakciós rekordot állított fel januári, Arsenaltól való átigazolása óta – írja a manutdfanatics.hu.

A klub ügyvezető igazgatója, Ed Woodward elmondta, a chilei az átigazolásáról szóló bejelentés közösségi médiás interakciók tekintetében még Neymar nyári, világrekordnak számító összegért történő átigazolását is felülmúlta.

– Alexis Sánchez januári átigazolások tekintetében új rekordot állított fel a mezeladásokban – háromszorosa az ezt megelőző rekordnak – kezdte az ügyvezető.

– Ez az átigazolás nagyon érdekes közösségi médiás eredményeket produkált. Ez volt az eddigi legnagyobb poszt az Instagramon 2 millió kedveléssel és kommenttel, ez minden idők legtöbbször megosztott unitedes Facebook-posztja, illetve a legtöbbször retweetelt bejegyzés, míg a #Alexis7 világszerte az első számú téma volt a Twitteren. Hogy mindezt megfelelő környezetben tudjuk értékelni, az átigazolási bejelentést tartalmazó poszt 75 százalékkal több interakciót generált, mint a világ legdrágább játékosa, Neymar tavaly nyári, Barcelonától a Paris Saint-Germainhez való távozása – tette hozzá.

Olvasói sztorik