Nemzetközi foci

Dárdai: a válogatottnál sok minden szétcsúszott

A korábbi kapitány jósolt a Nemzetek Ligájára.

Lezajlott a Nemzetek Ligája sorsolása, a magyar válogatott Görögországgal, Finnországgal és Észtországgal került azonos csoportba. A Magyar Nemzetnek adott hosszú interjújában Dárdai Pál korábbi szövetségi kapitány arról is beszélt, miként látja az esélyeket és mi lehet a reális cél.

Ezt olvastad már?
Kétszázmillióért érkezhet a Real Madrid első galaktikusa

– A célt mindig pozitívan kell kitűzni. A reális helyzet az, hogy adott három hasonló képességű együttes: a görög, a finn és a magyar. A negyedik csapatot, Észtországot pedig nem szabad lebecsülni, ugyanakkor ellenük nem lehet pontokat veszíteni ‒ magyarázta a Hertha BSC vezetőedzője. ‒ Apróságok fognak dönteni, de szervezett, taktikus célfutballal megszerezhető a csoport első helye. Mindez ugyanakkor csak úgy fog működni, ha a közönség ismét a csapat mögé áll. Különben nincs esély, megeszi a közeg a játékosokat, mert kevés a mentális erő. Meg kell találni azt a csapatösszetételt, ahol a fiatal és a rutinos labdarúgók együtt tudnak szerepelni. Az új szövetségi kapitány meg fogja nézni, ki tud neki segíteni.

Mint kiderült, az új szövetségi kapitány, a belga Georges Leekens nem kérte ki Dárdai véleményét, de ő ezt nem is csodálja.

– Én már régen dolgoztam Magyarországon, csak egy legenda maradtam. A magyar válogatottnál most sok minden szétcsúszott, Leekens nehéz helyzetbe csöppent. Nekem is ez a nehéz sors jutott, szét volt esve a csapat. Mindent újra kellett építeni. Ahogy néztem az utolsó barátságos mérkőzéseket, úgy láttam, a csapategység nem volt az igazi. Sok mindent fel kell most építeni, remélem, lesz rá ereje, rutinja. De ott az edzői stáb, aki ebben segít neki.

Dárdai szerint nem lehetetlen a csoportelsőség Fotó: Matthias Kern/Bongarts/Getty Images
Olvasói sztorik