Nemzetközi foci

A Real klasszisa lemarad a PSG elleni madridi meccsről – hivatalos

Nem kegyelmez az UEFA.

Korábban beszámoltunk arról, hogy az UEFA Etikai és Fegyelmi Bizottsága kedden reggel dönt Dani Carvajal eltiltásáról, így eldől, hogy a Real Madrid sztárja pályára léphet-e a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-csúcsrangadón.

EZT LÁTTAD MÁR?
Lallana ketrecharcosnak hitte magát, egy piros lap semmi a tettéért – VIDEÓ

A legfrissebb közleményből kiderül, hogy a spanyol játékos biztosan kihagyja a franciák elleni nyolcaddöntő első felvonását február 14-én, a szövetség ugyanis elutasította a madridiak kérelmét.

Előzmények:

Mint ismert, a spanyol jobboldali védő ellen azért indított vizsgálatot a nemzetközi szövetség, mert felmerült a gyanú, hogy az APOEL elleni, utolsó előtti csoportmeccs 90. percében direkt harcolt ki magának sárga lapot, ami a harmadik volt neki. Ez automatikusan egymeccses eltiltást vont maga után, amit letöltött, és az egyenes kieséses szakaszra nullázódtak a kártyái.

Mivel azonban az UEFA úgy ítélte meg, hogy a bekk taktikázott a lapokkal, és azért szabálytalankodott, hogy egy későbbi lehetséges eltiltást kerüljön el, ezért maradt a kétmeccses eltiltás.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik