Nemzetközi foci

A Realnál elismerik: „Ez az egyik legrosszabb idényünk”

Már látótávolságban sincs a Barcelona.

A címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid csupán 2-2-es döntetlent játszott a Levante vendégeként a spanyol bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján.

Ezt olvastad már?
Kirúgják a bajnokcsapat edzőjét

A fővárosiak a legutóbbi tíz tétmérkőzésük közül ‒ egyaránt három vereség és döntetlen mellett ‒ mindössze négyet tudtak megnyerni.

‒ A csapat a kezdetektől a három pontért hajtott, és amikor egyenlített az ellenfél, újra megpróbáltuk. A legnehezebb dolog sikerült, ismét vezettünk, de az utolsó percekben hagytuk, hogy kicsússzanak a kezeink közül a pontok. Amikor úgy tűnt, mi irányítjuk a játékot, hirtelen szembekerültek a kapusunkkal ‒ nyilatkozta Sergio Ramos.

Sergio Ramos is elismeri, hogy válságban van a BL-címvédő Fotó: Power Sport Images/Getty Images

Hozzátette, alaposan elemezniük kell a hibáikat, mert a Bajnokok Ligájában ezeket biztosan megbüntetik.

‒ Bonyolult a helyzetünk, de megpróbáljuk a lehető legjobb helyen zárni a szezont a bajnokságban. Nem normális, és nagyon rossz, hogy ilyen távolságban vagyunk a Barcelona mögött. Többször is pontokat veszítettünk olyan meccseken, amelyeket mi uraltunk. Ez az egyik legrosszabb idényünk, de ilyen helyzetekben kell összeállnunk, mert csak így lehetünk eredményesek a Bajnokok Ligájában – magyarázta.

Olvasói sztorik