Nemzetközi foci

Falcao reméli, róla szól majd a nyári világbajnokság

A kolumbiai támadó úgy érzi, itt a nagy lehetőség.

Radamel Falcao kolumbiai labdarúgó reméli, hogy a nyári oroszországi világbajnokságon meglesz első vb-szereplése.

– Felelősséggel tartozom a klubomnak, de igazság szerint a nagy álmom az, hogy életemben először részt vehessek világbajnokságon – fogalmazott a 31 esztendős kolumbiai támadó, aki az AS Monacóban 28 tétmérkőzésen 22-szer talált a kapuba ebben az idényben, köztük 19 bajnoki találkozón 16 gólt szerzett.

Ezt olvastad már?
Magyar válogatottat igazolt a Fradi, Mourinho lerabolná a Barcát, klasszist vinne a Real

Falcao emlékeztetett rá, hogy a 2014-es brazíliai világbajnokságot sérülés miatt kellett kihagynia, így a mostanit tartja a nagy lehetőségének.

– Minden nap dolgozom ezért, és remélem, minden területen magas szintre kerülök majd, fizikálisan és mentálisan egyaránt – tette hozzá.

A kolumbiai válogatott sorrendben a japán, a lengyel és a szenegáli együttessel mérkőzik a vb-n, melyet június 14. és július 15. között rendeznek 11 orosz város 12 stadionjában.

Fotó: AFP
Olvasói sztorik