Nemzetközi foci

Bundesliga-csapathoz igazolt a tizenhét éves magyar kapus

A Fradi korábbi játékosa az Augsburghoz került.

A Ferencváros utánpótlásában is megforduló Szmola Bálint 2015. júliusában igazolt az 1860 Münchenhez, amely után két évvel később a a Deisenhofen U19-es csapatához került. A magyar kapusra ott figyelt fel a német élvonalbeli Augsburg, amelynek jelenleg az utánpótláscsapatát erősíti. Szmola a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt a váltásról, valamint arról, mikor lehet reális esélye bemutatkozni a felnőtt együttesben.

Ezt olvastad már?
Zidane keményen beolvasott az újságíróknak

– Elmondták, milyen körülmények várnak majd rám, hülye lettem volna azt mondani, hogy ezt nem kérem, így elfogadtam az Augsburg ajánlatát – kezdte Szmola. – A körülmények szenzációsak, nagyon szuper minden, de nincs nagy eltérés az 1860 Münchenhez képest. A beilleszkedés gyorsan ment, normálisak a srácok és az edzői stáb is, mindenben segítőkész volt a klub is. Úgy gondolom, ez nagyon jó kis egyesület, profin vesznek mindent.

Szmola (alsó sor, zöld mez) Augsburgba igazolt Fotó: tsv1860muenchen.org

A hálóőr áprilisban lesz tizennyolc éves, meglátása szerint két-három éven belül akár a felnőttcsapatba is bekerülhet, de annak a lehetőségét sem veti el, hogy esetleg elfogad egy NB I-es ajánlatot.

– Én egy ajánlaton bármikor elgondolkodom, mindegy, melyik országból jön. Ez függ attól is, hogy a jelenlegi klubomnál mennyi játéklehetőség jut nekem. Hogy hazamennék-e az NB I-be? Talán igen. Ha olyan ajánlatot kapnék, amin el lehet gondolkodni, akkor talán igen, de azért elsősorban Németország a cél. Nem tudom, mit hoz a jövő, mindenesetre bármire nyitott vagyok bármire – folytatta Szmola, aki egyébként egy napon született Király Gáborral, akire példaképként tekint.

A válogatottsággal kapcsolatban elmondta, nem tudja az okát, miért nem hívták be eddig az utánpótlás-válogatottba, pedig nagy vágya a nemzeti csapat.

A teljes beszélgetést ide kattintva tekintheted meg.

Olvasói sztorik