Nemzetközi foci

Az MLSZ még nem tudja, hol játszik a magyar válogatott

A szövetség arra kéri a drukkereket, várják meg a hivatalos bejelentést.

A sorsolás óta eltelt időszakban számos megkeresés érkezett a Magyar Labdarúgó Szövetséghez azzal kapcsolatban, hogy hol lép majd pályára a férfi A-válogatott. Az UEFA szabályzata szerint a vendéglátó csapatoknak legkésőbb az adott mérkőzés előtt 60 nappal kell megjelölniük az érintett összecsapás pontos helyszínét – olvasható az mlsz.hu-n.

Izgalmas hírek egy helyen!
Távozott a City klasszisa, egy évre érkezik a Fradihoz a magyar válogatott, lecsapnák Neymart a Real kezéről

A Nemzetek Ligája csoportküzdelmei során a magyar válogatott idegenben Görögországban, Finnországban és Észtországban lép majd pályára.

A görög nemzeti válogatott mérkőzéseinek nincs stabil helyszíne, a csapat több különböző városban szokta fogadni ellenfeleit. Ami Finnországot illeti: a Helsinki Olimpiai Stadiont jelenleg felújítják, így az ő esetükben sem ismert jelenleg, hogy hol lép majd pályára a válogatott.

Egyelőre nem tudni, melyik stadionokban szurkolhatnak a drukkerek Fotó: mlsz.hu

Észtországgal kapcsolatban ugyan elmondható, hogy legutóbbi négy mérkőzését Tallinban, a közelgő UEFA Szuperkupa-döntő helyszínén játszotta, azonban hivatalos meccshelyszínt még az észt szövetség sem jelölt ki.

Az MLSZ közleményében hozzátette: mivel a közelmúltban számos szurkoló számára okozott kellemetlenséget, hogy repülőjegyét, szállását még azelőtt vásárolta meg, foglalta le, hogy érvényes belépőjeggyel rendelkezett volna a mérkőzésre, minden, a válogatott idegenbeli mérkőzésire utazást tervező szurkolónak azt javasoljuk, hogy a mérkőzéshelyszínek hivatalos bejelentése, illetve belépőjegye megvásárlását követően kezdje csak el szervezni utazását az általa kiválasztott mérkőzésre.

Olvasói sztorik