Nemzetközi foci

A kupaszégyen után ezzel a kezdővel javíthat a Real Madrid a rangadón

Sergio Ramos és Isco nélkül harcol a dobogóért a királyi gárda.

Cseppet sem vár könnyű találkozó a Real Madridra szombat délután, igaz a királyi gárda számára az utóbbi időben egyik meccs sem könnyű. Benzemáék a héten hatalmas meglepetésre 2-1-re kikaptak hazai pályán a Leganéstól a Spanyol Kupában, így búcsúztak a sorozattól, a hétvégén pedig a harmadik helyezett Valencia vár rájuk a bajnokságban.

Ez kemény!
Fegyverrel fenyegetőzött a spanyol sztárcsapat játékosa

„A denevérek” sincsenek a legjobb formában az utóbbi időben, előző öt bajnokijukból hármat elveszítettek, igaz hazai pályán így is csak egy vereség szerepel a nevük mellett tíz fellépést követően. A Real Madrid sem szeret a Mestallában vendégszerepelni, Marcelóék valamivel több mint négy éve, 2013 decemberében nyertek legutóbb ezen a pályán, azóta két vereség is becsúszott.

Fura leírni, de nem a bajnoki cím, hanem a harmadik hely megszerzése szempontjából lenne fontos begyűjteni a három pontot a Realnak, hiszen Zinédine Zidane vezetőedző csapata jelenleg ötpontos hátrányban figyeli a Valencia hátát – a Barca már tizenkilenc egységgel többet szerzett az élen. Sergio Ramos és Isco nélkül készül a madridi csapat a rangadóra, míg a hazaiak Murillót és Gabriel Paulistát kénytelenek nélkülözni.

A mérkőzést a Sport 1 TV 16:15-től élőben közvetíti.

A Marca várható kezdőcsapatai Fotó: marca.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik