Nemzetközi foci

Zidane nem haragszik a játékosaira, vállalja a felelősséget

A francia tréner szerint a PSG elleni BL-párharcban az állása a tét.

Szerda este újabb pofont kapott a hullámvölgyben lévő Real Madrid: Sergio Ramosék az idegenbeli 1-0-s győzelem után hazai pályán szenvedtek 2-1-es vereséget a Leganés ellen a Spanyol Kupában, így hatalmas meglepetésre búcsúztak a sorozattól. A találkozó után Zinédine Zidane vezetőedző már-már menetrendszerűen megvédte játékosait, valamint a Bajnokok Ligájáról is beszélt, ami sorsdöntő lehet munkája szempontjából.

Izgalmas napokat élünk!
Pörög az átigazolási piac: Neymar, Bale, Özil, Bogdán

– A győztes első találkozó után nem engedhetünk meg magunknak olyan negyvenöt percet, mint amit ma láthattunk az első játékrészben idézi a francia trénert a Real hivatalos oldala. – Ha azt nézzük, hogy az ellenfelünk a saját játékát tudta játszani, mi pedig nem, akkor az eredmény logikus. A játékosaimra nem haragszom, csakis magamra, teljes mértékben én vagyok a felelős, számomra ez egy kudarc. A játékosok próbálkoztak, minden tőlük telhetőt megtettek. Nyilván ők futballoztak a pályán, kis részben ők is hibások, de engem terhel az igazi felelősség.

Zidane nem haragszik a játékosaira Fotó: Denis Doyle/Getty Images

– A napnál is világosabb, hogy a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-párharcra kell feláldoznunk mindent, hiszen most kiestünk egy sorozatból, a bajnokságban pedig nagy a lemaradásunk – folytatta Zidane a február 14-i nyolcaddöntőre gondolva. – Miattam alakultak így a dolgok, nekem kell megtalálni a megoldást, a PSG ellen az állásom is a tét. A kiesés ellenére pozitívnak kell maradnunk, szombaton már újabb meccsünk van, azzal kell foglalkoznunk. Nem tudom, hogy ez lenne-e a valaha volt legrosszabb Real Madrid, nem érdekel. Cristiano és Bale kimaradtak, mert szükségük volt a pihenésre, ezért a döntésemért is vállalom a felelősséget.

Olvasói sztorik