Nemzetközi foci

Hihetetlen szavak Alexis Sánchez szájából

Rangadó
Rangadó

2018. 01. 23. 10:04

Meghökkentő mondatok a chilei csatár első interjújában.

Hosszú interjút adott leigazolásának bejelentése után Alexis Sánchez a Manchester United honlapján. A beszélgetés tele van panelekkel és közhelyekkel. Például:

„Gyerekkorom óta mindig azt mondtam, álmom a Manchester Unitedben játszani, és ezt nem csak azért említem, mert most végre itt vagyok, és ma mindez valóra vált. Amikor megkaptam a lehetőséget, hogy idejöjjek, ránéztem a címerre, és a szőr felállt a hátamon, hiszen ez egy hatalmas, erős klub, a legnagyobb Angliában.”

Ezt olvastad már?
Hihetetlen: egy ország bevásárolta válogatott játékosait a spanyol élvonalba

Elvétve vannak Sánchez nyilatkozatában érdekességek is, például kiderül, hogy egyszer húsz percen keresztül beszélt Sir Alex Fergusonnal a klubhoz fűződő szimpátiájáról, és neki is elmondta, hogy szeretne a Unitedhez igazolni. Ezután persze folytatódnak a közhelyes kijelentések.

„Úgy gondolom, hogy ebben a klubban bármi el lehet érni. A címer mindent elmond, ez világszinten is egy hatalmas klub. Nagyon szerettem volna idekerülni, most pedig mindent meg akarok nyerni: a Premier League-t, a Bajnokok Ligáját, és minden más sorozatot, amelyben a csapat elindul. Mindig motivált ez a klub, a vörös szín, és szívből mondom, hogy egy álmom vált valóra. Nagyon boldog vagyok, és örülök, hogy itt vagyok a az Álmok Színházában!”

A beszélgetés folytatásában szó esett José Mourinho szerepéről is. A menedzser jelezte Sáncheznek, fontos a klub számára a jelenléte. A 7-es számú mez kapcsán úgy fogalmazott, amikor megtudta, hogy Cristiano Ronaldo, Eric Cantona és David Beckham számát kapja, máris a Bajnokok Ligája és a Premier League megnyeréséről álmodozott.

Nem volt valami eredeti a ManUtd új igazolásának első interjúja Fotó: www.facebook.com/manchesterunited

Elhangzott továbbá, hogy az öltözőben olyan hangulatnak kell lennie, mint egy nagy családban, mert ez garancia a sikerekre. Régi-új csapattársát, David De Geát a világ egyik legjobb kapusának nevezte, majd saját magáról is ejtett néhány szót.

„Olyan játékos vagyok, aki szereti mindent nyerni. Mindenben nagyon profi vagyok, amit csinálok. A labdarúgásért élek, mert szeretem a focit, ezért vagyok szenvedélyes. Keményen edzek minden nap, és minden meccs után próbálom megnézni, mi ment jól, és min tudok javítani. Nagyon szeretek a baloldalon játszani, illetve középen, de az igazat megvallva, amíg focizhatok, mindenhol beleilleszkedek” – magyarázta.

Sánchez kifejtette, nagyon sokat jelent neki, hogy ő az első chilei játékos, aki a Manchester United első keretében játszik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Liverpool's German manager Jurgen Klopp gestures on the touchline during the English Premier League football match between West Bromwich Albion and Liverpool at The Hawthorns stadium in West Bromwich, central England, on April 21, 2018.
 / AFP PHOTO / Lindsey PARNABY / RESTRICTED TO EDITORIAL USE. No use with unauthorized audio, video, data, fixture lists, club/league logos or 'live' services. Online in-match use limited to 75 images, no video emulation. No use in betting, games or single club/league/player publications.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.