Nemzetközi foci

Fél Európa csábította, ő a Bayernt választotta – hivatalos

Nyáron távozik a Schalke 04 középpályása.

Christian Heidel, a Schalke 04 klubmenedzsere bejelentette, hogy Leon Goretzka távozik a szezon végén, a pályafutását a Bayern München együttesénél folytatja, és mivel a szerződése lejár, jelenlegi klubja nem kap pénzt érte.

Ezt olvastad már?
A Fradi edzőjével fenyegetik az egyik honfitársát a Bundesligában

A sportvezető a Bild című lapnak elmondta, határozott véleménye szerint a középpályásnak feltétlenül jót tett volna még egy év a Schalkénál. Elárulta, Goretzkának négy évre szóló szerződést kínáltak, nyolc-tízmillió eurós éves fizetéssel, de ez is kevésnek bizonyult, mert Európa legnagyobb klubjai keresték.

A Bayern honlapjának beszámolója szerint a 22 éves válogatott játékossal 2022 nyaráig állapodtak meg. Goretzka csütörtökön már átesett a szokásos orvosi vizsgálatokon Münchenben.

Megszületett a megállapodás a Bayern és Goretzka között Fotó: www.fcbayern.com

A támadó középpályás eddig 12 alkalommal szerepelt a német válogatottban, és hat gólt szerzett. Tavaly nyáron alapembere volt annak a fiatal csapatnak, amely veretlenül diadalmaskodott a Konföderációs Kupán. A tornán négy mérkőzésen lépett pályára, háromszor volt eredményes.

Olvasói sztorik