Egy olasz televízió átverésének áldozatául esett a Manchester United trénere, José Mourinho. A portugál edzőt a Lowry Hotelnál szólították le az ártalmatlannak tűnő tévések azzal a kéréssel, hogy írjon alá egy United-mezt. Ezzel még semmi probléma nem is volt, Mourinho készségesen megállt és szignózta a dresszt.
A feketeleves azonban csak ezután jött. A rajongóknak hitt riporterek leleplezték magukat, megfordították a mezt, Mourinho pedig azzal szembesült, hogy egy Antonio Conte feliratú United-felsőt írt alá.
![Ennyire még soha senki nem szívatta meg Mourinhót – FOTÓK 1](http://rangado.24.hu/app/uploads/sites/23/zozi90/201801/cikk/326526_pay_ece_01_mourinho_ambushed.jpg)
A portugál edző jól reagált az esetre, igaz kicsit belepirult, de nevetésben tört ki, majd poénból ő is eltakarta a szemét a név láttán –
írja a Mirror. Mint ismert, az utóbbi hetekben Conte és Mourinho szópárbaja eldurvult, az MU trénere azt mondta az olasznak, hogy bohócként viselkedik a kispadnál, a válasz pedig nem váratott sokat magára, a Chelsea-edző azt felelte, minden bizonnyal amnéziában szenved Mourinho, mert sokszor elfelejti, ő hogyan viselkedik. „Az ő korában megvan az amnézia kockázata. Persze ez rám is igaz, de ő folyamatosan ki is mutatja” – tette hozzá Conte.
![Ennyire még soha senki nem szívatta meg Mourinhót – FOTÓK 2](http://rangado.24.hu/app/uploads/sites/23/zozi90/201801/cikk/326530_pay_ece_25_mourinho_ambushed.jpg)
– Tudják mi nem fog velem soha megtörténni? Engem biztosan nem fognak bundázásért eltiltani – utalt Mourinho ezt követően Conte korábbi négyhónapos eltiltására, amelyet a 2012-2013-as szezonban, már a Juventus edzőjeként, de még a Sienában eltöltött időszakáért kapott, mert nem jelentette a mérkőzéseket befolyásoló játékosait. Később a bíróság tisztázta Contét a vádak alól és eltiltását hatályon kívül helyezte.
![Ennyire még soha senki nem szívatta meg Mourinhót – FOTÓK 3](http://rangado.24.hu/app/uploads/sites/23/zozi90/201801/cikk/326528_pay_ece_28_mourinho_ambushed.jpg)
![Ennyire még soha senki nem szívatta meg Mourinhót – FOTÓK 4](http://rangado.24.hu/app/uploads/sites/23/zozi90/201801/cikk/326532_pay_ece_32_mourinho_ambushed.jpg)