Nemzetközi foci

Otthagyta a Real Madridot a Sanghaj kedvéért – hivatalos

Hihetetlen, már orvost is igazolnak Európából a kínai klubok.

Csodálatos szavakkal búcsúzott el a madridiaktól Joaquín Más Ribas, a Real orvosi stábjának megbecsült tagja. A táplálkozási szakértőre – akit még Carlo Ancelotti hozott a klubhoz – az egyik kínai együttes, a Szuperliga 11. helyén álló Sanghaj Senhua csapott le.

Ribas kilenc kis fotóból készített montázst tett fel a Facebook-oldalára, mindegyiken egy-egy trófeával látható.

MESTERI
Minek is Coutinho, ha nélküle is ilyet tud a Liverpool? – VIDEÓ

A doktor azt írta, most véget ér az élete csapatánál töltött időszak. Természetesen köszönetet mondott mindenkinek, mint hangsúlyozta, csodálatos emlékekkel távozik, fantasztikus labdarúgókkal dolgozhatott együtt, akiknek köszönhetően maga is sokat fejlődött.

– Minden alkalommal, amikor a jövőben meghallom a We are the champions című számot a Queen együttestől, akkor a Cibeles téri ünnepség emlékképei fognak bevillanni. A világ összes szerencséjét kívánom a srácoknak, és Hala Madrid – zárta a távozó szakember.

Olvasói sztorik