Nemzetközi foci

Fél Törökország a Barca-játékos rejtélyes posztja után nyomoz

Egyre bonyolultabb Arda Turan sorsa.

A Galatasarayt „isteníti”, miközben a török sztárcsapat nem tudja, vagy nem akarja megszerezni Arda Turant. A Barca-klasszis igencsak rejtélyes Twitter-bejegyzéssel jelentkezett csütörtökön, melyben álmai helyszínének nevezi az Ali Sami Yen-stadiont, kiemelve, hogy a gyerekkori emlékeit sohasem fogja elfelejteni, az ott szerzett élmények örökké benne élnek.

A LEGFONTOSABBAK
Átigazolás, 11. nap: Alexis, Dele Alli, Klinar és az új Barca-játékos

Nehéz kideríteni, hogy Arda pontosan mire célzott, és meglehetősen bonyolult a középpályás helyzete is. Annyi bizonyos, hogy Valverde edzőnek nem kell Barcelonában, ám a klub nehezen tud megszabadulni tőle. A spanyolok jelentős összeget kérnek érte, és ez sokakat elriaszt.

Pedig három isztambuli együttest is emlegettek már Arda Turannal kapcsolatban. Elsőként a Galatasarayt, ahol évekig szerepelt, majd a Besiktast, végül pedig a Basaksehirt. Ez utóbbi egyesület már-már bejelentette az igazolását, ám a tárgyalások egyelőre nem vezettek eredményre.

Nem könnyíti meg Arda helyzetét, hogy Fatih Terim, a Galata nagyhatalmú edzője a hírek szerint ki nem állhatja…

Olvasói sztorik