Nemzetközi foci

Klopp kitálalt a Coutinho-sztoriról

A német tréner elárult néhány háttérinfót az átigazolásról.

A Liverpool edzője, Jürgen Klopp a klub hivatalos honlapján beszélt a csapat legjobbja, Philippe Coutinho Barcelonába igazolásáról. Mint ismert, a katalán sztárcsapat már tavaly nyáron nagy erőket mozgósított a brazil játékos megszerzése érdekében, ám akkor még sikertelenül – szombaton azonban hivatalosan is bejelentették a megállapodást.

Ezt olvastad már?
Barcelonában Messi távozási szándéka a téma

– Annak ellenére, hogy a nyáron sikerült megtartanunk a játékost, remélve, hogy képesek leszünk rábeszélni, hogy hosszabb távon is maradjon, és részese legyen a jövőbeli terveinknek, Coutinho eltökélt volt a váltást illetően, ezt pedig velem, az elnökséggel és a csapattársakkal is közölte – kezdte Klopp.

Coutinho mindenképpen váltani akart Fotó: Clive Brunskill/Getty Images

– El kell mondanom a szurkolóknak, hogy mi mindent megtettünk, hogy meggyőzzük Philippe-t, hogy a Liverpoolnál maradni ugyanolyan vonzó dolog, mint Spanyolországba igazolni, ő azonban százszázalékosan biztos volt a jövőjét illetően, valamint a családja is kötődik Barcelonához. Ez volt az álma – mondta a német tréner.

Olvasói sztorik