Nemzetközi foci

Tíz ember ellen már nagyon ment a Realnak

Büntetők kellettek a madridi sikerhez.

A Spanyol Kupa nyolcaddöntőjében csütörtök késő este a Real Madrid is pályára lépett. A sztárjait pihentető fővárosiak a másodosztályú Numancia otthonában voltak érdekeltek.

Új klubja be is mutatta
Távozott a Juventus horvát támadója – hivatalos

A találkozó 35. percében megtört a gólcsend, Gareth Bale ekkor büntetőből volt eredményes. A szünetben így a madridiaknál volt az előny.

A fordulás után hamar megfogyatkoztak a hazaiak: az első óra végén Pape Maly Diamanka másodjára szabálytalankodott sárga lapot érően, így mehetett zuhanyozni. A 88. percben ismét büntetőhöz jutott a Real, a csereként beállt Isco pedig nem hibázott. A hosszabbításban Mayoral tette magabiztossá a vendégek sikerét (0-3).

A másik késő esti mérkőzésén az Espanyol odahaza szenvedett 2-1-es vereséget a Levantétól. Korábban beszámoltunk arról, hogy a Barcelona – már Dembélével a fedélzeten – sem tudott előnyre szert tenni idegenben.

Bale kezdő volt, ő rúgta az első gólt Fotó: Getty Images

Spanyol Kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzés

Numancia (II.) – Real Madrid 0-3 (0-1)

Espanyol–Levante 1-2 (1-1)

Korábban játszották:

Celta Vigo – FC Barcelona 1-1 (1-1)

Leganés–Villarreal 1-0 (0-0

Olvasói sztorik