Nemzetközi foci

Szilveszterkor is fociznak: ezért imádjuk a Premier League-et

Kilenc meccset játszanak a következő két napban.

A listavezető Manchester City a Crystal Palace vendégeként folytathatja remek sorozatát az angol bajnokság 21. fordulójában. Josep Guardiola vezetőedző együttese legutóbbi 18 mérkőzését megnyerte a pontvadászatban, összességében pedig 19 győzelem mellett egy döntetlen a mérlege.

A vasárnap kora délutáni ellenféltől 15 hely és negyven pont választja el a tabellán, és a Manchester remek formája mellett az idényben lőtt gólok is magabiztos vendégsikert vetítenek előre: a City átlaga jobb, mint meccsenként három (61/20), míg a Palace-é a mérkőzésenkénti egy találatot sem éri el (18/20).

Fotó: Getty Images

A papírforma szerint könnyű mérkőzés vár az üldözőkre is: a tabellán második Manchester United a 14. Southamptont, míg a címvédő, jelenleg harmadik Chelsea a 13. Stoke Cityt fogadja szombaton. A 14 tétmérkőzés óta veretlen Liverpool a Leicester Cityt látja vendégül, amely a legutóbbi három összecsapásán nem tudott győzni a Premier League-ben. Érdekesség, hogy a forduló csak csütörtökön zárul a Tottenham és a West Ham összecsapásával, miközben hétfőtől szerdáig megrendezik a teljes 22. kört.

Premier League, 21. forduló:

Szombat,
16.00:
Bournemouth–Everton
16.00: Chelsea–Stoke City
16.00: Huddersfield–Burnley
16.00: Liverpool–Leicester City
16.00: Newcastle United–Brighton
16.00: Watford–Swansea City
16.00: Manchester United–Southampton
Vasárnap:
13.00:
Crystal Palace–Manchester City
17.30: West Bromwich Albion–Arsenal
Csütörtök,
21.00:
Tottenham Hotspur–West Ham United

Olvasói sztorik