Nemzetközi foci

A román válogatott „ellophatja” a Puskás Akadémia játékosát

MLSZ, figyelem, még nem késő akcióba lépni!

Váratlanul érte Tamás Nándort, a Puskás Akadémia 17 éves labdarúgóját a sportsajtóban néhány nappal ezelőtt megjelent hír, miszerint hamarosan meghívót kaphat a román felnőtt válogatottba – írja az Utánpótlássport.hu.

Ő lesz a következő galaktikus?
Választottak: őt akarják a madridiak

– Az a helyzet, hogy egyelőre én se nagyon tudok többet mondani, mint amit az újságok írnak – mondta a lehetőségről az erdélyi játékos.

A 17 éves tinédzser már a román U18-as válogatottban is bemutatkozott, az azonban kevéssé ismert tény, hogy tavaly tavasszal a magyar U16-os együttesbe is meghívót kapott.

– Háromnapos összetartásra érkeztem, de sajnos éppen akkor sérülés után voltam, és nem tudtam meggyőző játékot nyújtani. Mivel ekkor még Romániában játszottam, azt hiszem, kicsit elfelejtettek Magyarországon, pedig akadtak igazán jó periódusaim.

Nándort tavaly óta kizárólag a román utánpótlás-válogatottba invitálták. Arra a kérdésre, hogy ha Magyarországról is keresnék, mitévő lenne, a kettős állampolgárságú futballista azt mondta:

– Akkor meg kellene hoznom a végleges döntést.

Ugyanakkor jelezte, mivel itthonról egyelőre nem mutatkozott rá igény, a kérdés egyelőre nem aktuális. Ahogyan a világranglistán jelenleg 41. román felnőttválogatottal (Magyarország jelenleg az 53. a lajstromban) kapcsolatban sem tud semmi konkrétumról beszámolni, ugyanis a felröppent híren kívül semmilyen további lépés nem történt még az ügyben.

Tamás Nándor jelenleg a Puskás Akadémia FC U19-es, illetve NB III-as együttesében játszik – kiválóan. A fiatal támadó neve az őszi szezonban nem került szóba a felcsútiak – az NB I-ben a nyolcadik helyen telelő – felnőttegyüttesének összeállításakor.
A fiatal erdélyi játékos román és magyar válogatott is lehet Fotó: www.pfla.hu
Olvasói sztorik