Nemzetközi foci

Gálázva vette vissza a negyedik helyét a Liverpool

Coutinhóék magabiztosan verték a Swansea-t.

A Liverpool–Swansea összecsapás zárta a Premier League 20. fordulójának keddi játéknapját.

Ezt miért?
El Clásico-gólját ünnepelte, megbüntették érte a Barcelona klasszisát

A vörösök Coutinho révén már a hatodik percben megszerezték a vezetést a sereghajtó ellen, előnyüket pedig meg is tartották az első játékrészben. Lendületben maradt a csapat a második félidőben is: Roberto Firmino ezúttal hét perc elteltével növelte a különbséget (2-0). A 19 éves Trent Alexander-Arnold 14. PL-meccsén kapott lehetőséget, és a 65. percben megszerezte első bajnoki gólját – ezzel már 3-0-ra vezettek a hazaiak, majd Firmino a negyediket is meglőtte alig két perccel később.

A végeredmény a 83. percben alakult ki: Oxlade-Chamberlain góljával lett 5-0.

A Liverpoolnak kellett a győzelem, hiszen a közvetlen rivális Tottenham szintén nyert, így ideiglenesen előzött a tabellán. Az együttes azonban a három megszerzett ponttal visszavette a negyedik pozíciót.

Firmino duplázott Fotó: Paul Ellis/AFP
Olvasói sztorik