Nemzetközi foci

„A hatodik idei trófeáért focizik a Real Madrid”

Jobb formában a Barca, mégis csak az jelenthető ki, aligha lesz 0–0 az eredmény.

Farkas Norbert szokás szerint a helyszínről közvetíti a szombat délutáni (13.00, tv: Sport1) Real Madrid–Barcelona spanyol csúcsrangadót, s mielőtt elutazott, örömmel beszélt a várakozásokról, az esélyekről.

Mi több, a Sport Televízió nagyszerű kommentátora arra is vállalkozott, hogy osztályozza a LaLiga két óriásának pillanatnyi formáját.

OLVASTAD?
Húszévesen elhunyt a középpályás; NB I-es klubhoz igazolt a Fradi játékosa

– Csak remélni merem, hogy a kezdési időpont nem nyomja rá a bélyegét a színvonalra – kezdte honlapunknak Farkas Norbert. – Sok meccset közvetítettünk már, amely tizenhárom órakor kezdődött, és bizony ezek a találkozón jellemzően nem túl jók. Gyorsan tegyük hozzá, sem a Real a Madrid, sem pedig a Barcelona részéről nem olvastam kritikát a meccsidőponttal kapcsolatban.

A riporter amondó, a házigazda egészen különleges motivációt tudhat magáénak a Barca ellen.

Újabb varázslatos Ronaldo, Messi ütközet vár ránk… Fotó: AFP/Lluis Gene

– Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy szombaton a hatodik idei trófeáért focizik a Real Madrid – mondta Farkas. – Ugyanis amennyiben nem győz, jó eséllyel kijelenthető, Zinédine Zidane együttese lemondhat a bajnoki címről. Aligha véletlen, hogy igencsak ritka a döntetlen a Real és a Barca összecsapásain, a nulla nulla pedig szinte elképzelhetetlen. Erről korábban Kubala Lászlót kérdezték, aki azt mondta, az ősi rivális legyőzése annyira fontos mindkét csapat számára, hogy a Real Madrid és a Barcelona egyaránt csak a győzelmet tekinti elfogadhatónak.

Ami a pillanatnyi formát illeti, a kommentátor szerint a katalánok egyre jobban játszanak, tízes skálán 7.5-8-as értéket adna nekik, szemben a madridiakkal (6), akik egyelőre távol vannak az előző évad majdhogynem tökéletes játékától.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik