Nemzetközi foci

Ronaldo szeretné, ha sorfalat állna a Realnak a Barcelona

A portugál klasszis merész nyilatkozattal állt elő a klubvilágbajnoki cím után.

A Real Madrid szombat este a Gremio ellen megvédte klubvilágbajnoki címét, ezzel pedig ismét történelmet írt. A királyi gárda portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo szabadrúgásból döntötte el a finálét, amivel kiérdemelte, hogy a torna legjobbjának választott Modric mellett ő legyen a mérkőzés „ezüstlabdása”.

OLVASTAD?

Horror az edzésen: hat embert meggyilkoltak, tízet megsebesítettek – VIDEÓ, FOTÓ

A portugál zseni a meccs után aztán igen merész nyilatkozattal állt elő a december 23-i El Clásicóval kapcsolatban.

– Szép lenne, és örülnék is neki, ha a Barcelona sorfalat állna nekünk – mondta Ronaldo a meccs után az újságíróknak. – Bíztam a győzelemben, és a bajnokság is nyitott még. Minden percet élveznünk kell, hiszen sosem lehet tudni, mit hoz a jövő.

Ronaldo kiemelte, sosem fordult elő a Real Madriddal, hogy egy év alatt öt trófeát nyerjen, ez most sikerült. Ő maga a pályán beszél, ott bizonyít kritikusainak, és hozzátette, továbbra is élvezi a futballt, ugyanolyan motivált, mint eddig volt.

Ronaldo döntötte el a finálét Fotó: KARIM SAHIB / AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik