Nemzetközi foci

Világbajnok gólzsák fia debütál Dárdai Herthájában

A magyar tréner jelentette be, hogy kezdeni fog.

Jonathan Klinsmann, a világbajnok Jürgen Klinsmann fia áll majd a Hertha BSC kapujába a labdarúgó Európa Liga esti, berlini mérkőzésén.

– Kapusedzőnk, Petry Zsolt meggyőzött arról, hogy játszathatjuk őt – idézte a Bild Dárdai Pál vezetőedzőt, aki hozzátette, a fiatal kapus mostanában még jobb benyomást tesz rájuk, mint a nyáron, amikor szerződtették. – Thomas Kraft influenzával otthon fekszik, Rune Jarsteinnel pedig nem akarjuk egy esetleges sérülés kockázatát vállalni – adott további magyarázatot a döntésre Dárdai a második, illetve első számú kapus helyzetét említve.

OLVASTAD?

Zuhanórepülésben a magyar sztárfocista piaci értéke

Az Östersund elleni mérkőzésnek a Hertha számára már nincs tétje, az éllovas svéd csapat ugyanakkor az első hely megtartásáért küzd a J csoportban.

A német-amerikai kettős állampolgárságú, húszéves Jonathan Klinsmann a nyáron a Berkeley Egyetem csapatától érkezett a berliniekhez, és előzőleg az Egyesült Államokban – ahol apja 2011 és 2016 között szövetségi kapitányként tevékenykedett – többször pályára lépett az utánpótlás válogatottban.

A Herthánál eddig csak a harmadosztályban szereplő tartalék együttesben kapott helyet, így csütörtök este debütál az első csapatnál.

– Jonathan megérdemli a lehetőséget – mondta Dárdai Pál, megemlítve, hogy a tehetséges játékosnak ugyanakkor bizonyítania kell, hogy elbírja azt a terhet, amit apja neve jelent.

Klinsmann fia debütál ma a Herthában Fotó: Hertha BSC
Olvasói sztorik