Nemzetközi foci bajnokok ligája

Leo Messi megnevezte a BL két legjobb csapatát

A milánói klubokat kimondottan hiányolja a mezőnyből.

Lionel Messi a La Gazzetta dello Sport című olasz lapnak adott interjújában a Bajnokok Ligájáról, az itáliai labdarúgásról és a jövő évi világbajnokságról is nyilatkozott.

Ezt olvastad már?
46 millió euróért igazol támadót a Juventus – hivatalos

– Véleményem szerint most a Manchester City a legerősebb a BL-ben, valamint a Paris Saint-Germain, de ez egy hosszú szezon. Soha nem írnám le a Real Madridot, mert rendkívül tapasztalt csapat, még akkor is, ha most nem olyan eredményeket ér el, amit mindenki elvár. Aztán ott van a Bayern München, egy másik nagy klub, amely a végsőkig harcban lesz a sikerért – fogalmazott Messi.

Az argentin csatár két olasz klubcsapatról is beszélt, és arról is elmondta a véleményét, hogy Olaszország jutott ki a világbajnokságra.

– Az olasz labdarúgás nem ugyanaz, mint volt, és szerintem emögött sokkal több van annál, hogy a válogatott nem jutott ki a világbajnokságra. Például a Serie A két nagyszerű klubja, az AC Milan és az Internazionale sem olyan, mint tíz évvel ezelőtt. Nem is szerepelnek a Bajnokok Ligájában, és ez kihat az olasz labdarúgásra. Lassan kezdenek magukra találni, és a milánói kluboknak vissza is kell térniük ahhoz, hogy versenyképesek legyenek európai szinten.

Lionel Messi a Barcelonát nem említette a legjobbak között Fotó: Getty Images

Messi kimaradt a Barcelona kezdőcsapatából a Juventus ellen. Erről elmondta, nyilvánvalóan szerette volna végigjátszani a rangadót, de mivel hosszú a szezon, sok pihenésre van szüksége.

Ismét szóba került a jövő nyári, oroszországi vébé, amelyről az argentinok két nagy riválisa is hiányozni fog.

– Olyan nemzetek, mint Olaszország és Hollandia, akik évtizedekig részt vettek a világbajnokságon, nem lesznek ott Oroszországban, erre senki sem számított. De ma ez a labdarúgás: a kisebb nemzetek vagy klubok is megnehezíthetik a nagyok életet, ha jól szervezettek. Argentínának is nehéz dolga volt, mivel három edző irányított minket a selejtezősorozat alatt, és nem könnyű azonnal alkalmazkodni mindegyikhez. Mindannyiuknak különböző filozófiája és ötletei voltak.

Messi szerint Németország a legnagyobb esélyese a vébének, de Brazíliának, Spanyolországnak és Franciaországnak is erős csapata van.

Olvasói sztorik