Nemzetközi foci

Heynckes nem sietteti Neuer visszatérését

Csak akkor védhet, ha teljesen egészséges lesz.

Jupp Heynckes, a Bayern München vezetőedzője nem sietteti a sérüléséből lábadozó kapus, Manuel Neuer visszatérését.

Ezt olvastad már?
Megdöbbentő bejelentés: súlyos beteg a Sevilla edzője

– Nem helyezem nyomás alá – mondta a világbajnok játékosról a szerdai, Anderlecht elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt a tréner. Brüsszelben, ahogy a korábbi hetekben is, Sven Ulreich helyettesíti a csapat kapitányát.

A 31 éves Neuernél szeptemberben – idén már harmadszor – lábközépcsont-törést diagnosztizáltak, s meg kellett operálni. Jelenleg mankókkal közlekedik, s eredetileg a jövő év elejére jósolták a visszatérését.

– Nem tudom, hogy a bajnokság második felének rajtjára kész lesz-e a játékra – fogalmazott ugyanakkor Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság vezérigazgatója.

Manuel Neuer csak akkor védhet, ha teljesen egészséges lesz Fotó: Europress

Heynckes ezzel együtt azt mondta, a kapus felépülése a tervek szerint halad. Hozzátette: nála egyetlen játékos sem térhet vissza úgy a pályára, hogy nem csinálta végig a rehabilitációt, s nem teljesen egészséges.

Olvasói sztorik