Nemzetközi foci

Kábítószerrel pörgették fel magukat a BEK-ben a francia sztárcsapat játékosai

Kitálalt a korábbi focista.

Megdöbbentette a közvéleményt Jean-Francios Larios, a St. Etienne legendás futballistájának, korábbi 17-szeres válogatottjának önéletrajzi regénye, amelyben részletesen mesél arról, hogy doppingoltak a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején mintacsapatnak számító klubnál – írja az index.hu

OLVASTAD?

Hány gyereket és hány Aranylabdát szeretne Ronaldo?

Az egykori kiválóság elmesélte, hogy 1976-ban, a PSV elleni BEK-meccsre készülve, a melegítés előtt kapott egy fehér pirulát, amelyről kiderült, hogy egy a fáradtságérzet kitolását szolgáló amfetaminszármazék, a Captagon nevű szer. Larios csak a nagyobb meccsek előtt volt hajlandó amfetamint szedni, mivel a németek és a hollandok is sokkal erősebbek voltak, ezzel próbálták ezt ellensúlyozni.

Larios kitálalt a múlt titkairól Fotó: MICHEL GANGNE / AFP

Larios egyetlen nevet sem említett, de azt elmondta, hogy csapattársai is szedték az amfetamint, ő 1983-ban hagyott fel vele. Az 1976-ban BEK-döntőig jutó csapatban olyan korábbi nagyságok játszottak, Gérard Janvion, Dominique Bathenay, Jacques Santini vagy Dominic Rocheteau.

Michel Platini 1979 és 1982 között volt a St. Etienne csapatának játékosa, így elvileg ő is tudhatott a doppingolásról. Ráadásul volt még egy közös szál a két futballista között, Larios és Platini feleségébe egymásba szerettek, két évig együtt is voltak.

A Captagon a meccsen jól jött, de a mellékhatásai károsak, támadja az idegsejteket és rombolja a koncentrációképességet. A szert most leginkább a közel-keleti háborúk katonái használják. Szíriában is nagyon elterjedt.

– A tűzzel játszottam – említette könyvének címét Larios, aki a karrerierje után még menedzser lett, Thierry Henry, Patrick Vieira, Nicolas Anelka pályafutását egyengette. A szerencsejáték volt szenvedélye, az alkohol és a drog viszont a teljes csőd szélére sodorta. Most szerény nyugdíjból él Párizsban.

Olvasói sztorik