Nemzetközi foci

Nagy a baj a Realnál: mélyponton Cristiano Ronaldo és Ramos kapcsolata

Klikkesedik az öltöző, a spanyolok a csapatkapitányt támogatják.

A Marca beszámolója szerint komoly nézeteltérések akadtak a Real Madrid két világklasszisa, Sergio Ramos és Cristiano Ronaldo között. Minden akkor kezdődött, amikor a portugál zseni a Tottenham ellen elszenvedett vereség után több játékostársa teljesítményét sem nevezte jónak – ez pedig kiverte a biztosítékot Ramosnál –, valamint felemelte a hangját azzal kapcsolatban, hogy a nyáron gyengült a csapat, miután több tapasztalt labdarúgó is távozott, mint például James Rodriguez, Pepe és Álvaro Morata.

18+!
Nem akarod látni, hogy néz ki a megkéselt Fradi-drukker ujja – FOTÓ

A lap úgy tudja, Cristiano Ronaldónak az sem esett jól, hogy Ramos nyíltan kampányol Neymar leigazolása mellett, hiszen a brazil érkezésével nem feltétlenül a portugál támadó maradna a csapat „első számú arca”.

Itt még minden szép és jó volt Fotó: David Ramos/Getty Images

Mint ismert, az utóbbi napokban felmerültek azok a hírek, hogy Cristiano Ronaldo nem hosszabbítja meg a szerződését a királyi gárdánál és már a nyáron távozik. Az újságírók erről is kérdezték Sergio Ramost az Oroszország elleni válogatott meccs után, de a védő semleges választ adott.

– Cristiano távozik? Kérdezzék őt, én nem tudok semmit erről a dologról – így Ramos.

A Marca továbbá megjegyzi, a nyáron több olyan labdarúgó is távozott a Realból – Pepe, Coentrão, James, Danilo –, akik közel álltak Cristiano Ronaldóhoz, a jelen helyzetben azonban a csapat nagyobb része, a spanyol mag – Marco Asensio, Isco, Carvajal, Nacho, Casilla – Ramos mellett áll.

Olvasói sztorik