Nemzetközi foci

Ibrahimovic akár már a hétvégén visszatérhet

Ott lehet a kispadon a Newcastle ellen.

A The Sun értesülései szerint Zlatan Ibrahimovic felépülése annyira jól halad, hogy a svéd csatárklasszis már a Manchester United hétvégi, Newcastle elleni bajnokiján leülhet a kispadra.

Mint ismert, a 36 éves kiválóság áprilisban szenvedett súlyos térdsérülést, és korábban valószínűtlennek tűnt, hogy még idén pályára léphet. Zlatan azonban már a társakkal együtt tréningezik, és az angol portál szerint akár már a hétvégén ott lehet az MU kispadján.

OLVASTAD?

Pogba lebuktatta, Dybala a Manchester Unitedhez tart

A Vörös Ördögök portugál menedzsere, José Mourinho a Sky Sport Newsnak a következőket nyilatkozta Ibra visszatéréséről.

– Ő egy oroszlán, egy harcos. Úgy gondolom, ez egy jó jellemzés róla, mindig megvan benne a düh és ez az, ami miatt már majdnem teljesen felépült. Ahogy számítottunk rá, lerövidült a felépülésének az ideje, és ahogy pár hete is mondtam, már 2017-ben visszatér, ami egy csodálatos felépülés – mondta sejtelmesen Mourinho.

Ibrahimovic az előző szezonbeli 28 góljával a Manchester United házi gólkirálya volt, sérülése után augusztusban írta alá újabb egyéves szerződését, valamint a csapat Bajnokok Ligája keretébe is nevezték.

Ibra már a hétvégén ott lesz az MU kispadján? Fotó: Getty Images
Olvasói sztorik