Nemzetközi foci

Az olasz legenda leszarozta magát

Kíméletlen önkritika a korábbi válogatott középpályástól.

Az olasz legenda, Gennaro Gattuso a Radio 24-nek adott interjújában beszélt a néhány héttel ezelőtt a visszavonulását bejelentő Andrea Pirlóról, akivel korábban az olasz válogatottban és az AC Milanban is rengeteget játszottak együtt. A harcosságáról és a kemény belépőiről ismert egykori világsztár elárulta, hogy legszívesebben szakmát váltott volna, amikor Pirlót nézte játék közben.

Ezt olvastad már?
Megbüntette a FIFA az MLSZ-t

– Már az U15-ös válogatottban is együtt játszottunk, senki nem ismeri nálam őt jobban. A technikai tudása mellett a fizikai adottságai is elképesztőek voltak, úgy futotta az ezer métereket az edzéseken, mint egy állat. A pályán, ha meleg volt a helyzet, mindig neki passzoltam. Megértettem, mi az én feladatom, a többit ő elintézte – mondta Gattuso, majd azt is megkérdezték tőle, hogy szerinte mennyiben köszönheti neki Pirlo a sikereit, amiért tehermentesítette őt a pályán végzett játékával.

– Ne beszéljünk hülyeségeket, és ne keverjük a Nutellát a szarral – válaszolta önkritikusan Gattuso, végül azt is elárulta, milyen volt kettejük kapcsolata az öltözőben. – Elnézést az anyukájától, de sokat szidtam, folyamatosan cukkoltuk egymást. Több pofont adtam neki, mint Bud Spencer Terence Hillnek – foglalta össze az interjút a football-italia.net.

Gattuso és Pirlo sok nagy csatát átélt együtt Fotó: Martin Rose/Bongarts/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.